Deutsche Version
English version
Gyakori kérdések és válaszok


  • Kik Önök, mióta működnek és kivel dolgoznak ?
    A SzivNet Virágküldő Szolgálat Magyarországon egy 120 virágboltból álló független üzlethálózatot takar. A működésünk kezdete, azaz 1999 eleje óta sikerült egész Magyarország területén, minden jelentősebb településen a helyi virágkereskedelem legmagasabb színvonalát képviselő virágüzleteket magunk mellé állítanunk, akik által a magyarországi internetes virágküldő szolgáltatók közül - tudomásunk szerint - toronymagasan a legkiterjedtebb bolthálózatot tudhatjuk magunkénak. Virágkötőink sok esetben eredményesen vesznek részt virágkötő versenyeken, a szakmájuknak sokan nemzetközileg is elismert mesterei. Szerteágazó üzleti kapcsolatot építettünk ki sok más ország virágküldő szolgáltatóival is, mely által az oda szánt virágküldeményeket is megbízhatóan és pontosan tudjuk kézbesíteni.
    Tevékenységünk alapelve a vevőink teljeskörű, gyors és pontos kiszolgálása, a legfontosabb célunk az elégedett és a visszatérő vevőink számának növelése.

  • Hogyan rendelhetek ajándékküldeményt ?
    Kérjük kattintson a rendelkezésre álló virág-, illetve koszorúképekre, mely után megjelenik Önnek a termék leírása, a méretek szerinti ára és az igénybe vehető árkedvezmények is. Ha kiválasztotta az Önnek tetsző virágküldeményt, töltse ki értelemszerűen a megrendelőlapot és a Rendelés elküldése gomb megnyomásával küldje el. Ezt követően figyelje a megadott levélcímét, mert egy aktiváló levelet fog kapni, amiben lesz egy hivatkozás, amire rá kell kattintania. Ezt követően kerül a rendelése beküldésre. A képeken szereplő küldeményeken kívül rendelhet tőlünk kiegészítőket ( édesség, borok, pezsgő, váza, léggömbök, játékmackók, stb. ), továbbá rózsákat pontos darabszám szerint is, illetve a leggyakoribb küldeményeinkből a Gyorsrendelés menüpontban egy Ön által meghatározott összeg erejéig.
    Egyedi, személyre szabott megrendeléseket is szívesen teljesítünk, de ajándékküldeménye csak virágbolti kereskedelmi forgalomban kapható termékekből állhat.

  • Szállítanak-e esküvőre, illetve temetésre virágküldeményt ?
    Igen és ezen kiszállításaink elsőbbséget élveznek az egyéb rendeléseinkkel szemben. A gyászküldeményeket külön felár nélkül a temetési szertartás helyszínére szállítjuk ki, egy órával a kezdet előtt.

  • A lapon szereplő árak mit tartalmaznak ?
    Áraink magukban foglalják a küldeményt és annak kézbesítési díját mindazon magyarországi településeken (kivétel Budapest), ahol van üzletünk, melyek felsorolása itt található. Ezektől eltérő rendeltetési helyek esetében kiszállítási díjat számítunk fel, amelyet a kilométertávolság alapján választhat ki a rendelése leadásakor, illetve ügyfélszolgálatunktól is kérhet ez ügyben segítséget.
    Szállítási díjaink megtekinthetők Magyarország minden településére és néhány határon túli városba is i t t.
    Kézbesítést csak gépkocsival közúton jól megközelíthető helyekre vállalunk. Ha a kért cím megközelítését az út- és időjárási viszonyok nem teszik lehetővé, ez esetben a Megajándékozottat értesítjük és ő a küldeményt a hozzá legközelebb eső partnerüzletünkben személyesen átveheti.
    Budapesten minden küldeményünkre kiszállítási alapdíjat számítunk fel, melynek mértéke egységesen : 2980 Forint, azaz 14 USD.

  • Milyen árakkal dolgoznak a Magyarországon kívüli szállítások esetén, milyen országokba és mely településekre szállítanak ?
    Más országokba irányuló szállítások esetén az áraink a magyarországi áraktól eltérhetnek, de legalább egy minimális rendelési összeget meg kell fizetni. Ezen esetekre nézve listaáraink nincsenek, hanem egyedi árajánlatot készítünk Önnek, mely tartalmazza a teljes kiszállítási díjat is. Azt, hogy az adott országon belül milyen helységekbe vállalunk kézbesítést és hova nem, azt csak az ottani partnerünkkel történő egyeztetést követően tudjuk Önnel közölni. A Magyarországon kívülre szánt virágküldése ügyében kérjük lépjen kapcsolatba ügyfélszolgálatunkkal, mielőtt a rendelését leadná.
    Szlovákia ( Felvidék ), Horvátország, Románia ( Partium ), Szlovénia, Ukrajna ( Kárpátalja ), Ausztria ( Őrvidék ) és Szerbia ( Délvidék ) határhoz közeli területeire - a legközelebb eső magyarországi üzletünktől számított - Délvidék és Kárpátalja esetén dupla - kiszállítási díj megfizetése ellenében mi magunk szállítunk, a saját árainkon.
    Minden más esetben és országba a minimális rendelési összegünk ( a temetési koszorúk kivételével ) 35000 Forint, azaz 164 USD, a temetési koszorúk esetén pedig 70000 Forint, azaz 329 USD.

    Tanácsoljuk, ne tévessze meg Önt, hogy az interneten nagyon sok szebbnél szebb virágküldő honlapot talál, akik a miénknél még esetleg kedvezőbb árakkal, szállítási feltételekkel is próbálják elcsábítani Önt. Nagyon sok esetben fordul elő, hogy e lapok sokszor hetekig, hónapokig gazdátlanul működnek a hálózaton, azaz nincs mögöttük senki, aki felügyelné őket. Semmiképpen ne adjon le rendelést és méginkább ne fizessen addig, amíg kapcsolatba nem tudott lépni az ügyfélszolgálatukkal, mivel könnyen előfordulhat, hogy a címzettnek okozott kellemes meglepetés helyett csalódás, pontatlan és rossz minőségű szolgáltatás, súlyosabb esetben az Ön pénzének ellenszolgáltatás nélküli elcsalása, az Ön bankkártyaadataival történő visszaélés lesz a dolog vége. A SzivNet Virágküldő méltán büszke arra, hogy kitűnő, a vevői igényekre rendszerint azonnal reagáló, a kérdésekre pontos választ adó ügyfélszolgálattal rendelkezik, mely azt is biztosítja, hogy az Ön küldeményének sorsa a kézbesítés pillanatáig ellenőrizve és felügyelve lesz. Más országokban lévő partnerszolgáltatóink sok alkalommal kipróbált, élő és működő, ellenőrzött és megbízható üzleti kapcsolataink közül kerülnek ki.

  • Hogyan és mikor történik a kézbesítés ?
    A kézbesítés mindig a területileg illetékes üzletünk munkatársai által, személyesen, kézből kézbe adva történik. Posta, illetve futárszolgálatok (pl. DHL) általi kiszállításokat nem végzünk. ( A kettő közti különbséget megnézheti e képen. )
    Magyarországi kézbesítések esetén alapesetben 3 órás pontossággal vállaljuk a kézbesítést, azaz ha Ön például 12 órára kéri, ez esetben a kiszállítás délelőtt 10 óra 30 és délután 13 óra 30 között bármikor megtörténhet. Esküvőre és temetésre azonban mindig pontos időre szállítunk. Ezektől eltérő esetekben a pontos időre történő kézbesítés csak akkor biztosított, ha igénybe veszi az Expressz kézbesítés nevű szolgáltatásunkat, mely esetben az Ön küldeménye más küldeményeket megelőzve, soron kívül és pontos időre kerül kiszállításra, a fizetés beérkezésétől számítva akár egy órán belül is.
    Magyarországtól eltérő országok esetében a szállítást általában csak hétköznapokon vállalunk, némely esetben azonban szombaton is lehetséges. Az adott napnál pontosabb kézbesítési időpontot a legtöbb esetben nem tudunk vállalni, azonban esküvőre és temetésre ez esetekben is mindig pontosan szállítunk.

  • Saját kezűleg írt levelet szeretnék mellékelni a küldeményemhez. Lehetséges ez ?
    Igen, külön megbeszélés alapján lehetséges. Kérjük ezirányú igénye esetén lépjen kapcsolatba ügyfélszolgálatunkkal. E szolgáltatás csak magyarországi kézbesítések esetén vehető igénybe (ott sem mindig) és figyelembe kell venni néhány nap postai átfutási időt.

  • Mi történik, ha a címzett épp elérhetetlen, nincs otthon, vagy nem tartózkodik a megadott címen ?
    Ez esetben kézbesítőnk megkísérli átadni a küldeményt egy olyan, a címen található valakinek, akitől elvárható, hogy azt megfelelő módon továbbítsa a címzettnek (családtag, szállodában a portás, kórházban az osztályon tartózkodó ápolószemélyzet, intézményekben a biztonsági őr, stb.) Ez esetben a kézbesítést rendben megtörténtnek tekintjük. Ugyanakkor fontos, hogy Ön adja meg a címzett telefonszámát a rendelés leadásakor, mivel ilyen esetekben az is előfordulhat, hogy e módon kíséreljük meg a kapcsolatteremtést a címzettel. Ha a kézbesítés első alkalommal semmi módon nem sikerül, minden további kísérletért Önnek újra ki kell fizetnie a kiszállítási díjat, de legkevesebb 2980 Forint ( 14 USD ) összeget. Az ismételt kézbesítés szolgáltatás csak Magyarországon vehető igénybe.

  • Kapok-e én értesítést a sikeres kézbesítésről ?
    Alapesetben nem, mert csak akkor kapunk mi is értesítést a területileg illetékes szállítónktól, ha a kézbesítés körül valami gond támadna. Ezen - szerencsére nagyon ritkán előforduló esetekben - azonnal megkísérelünk Önnel kapcsolatba lépni.

  • Rendelhetek-e más virágot is, mint ami a honlapon fel van tüntetve ?
    Ezen igénye esetén kérjük keresse levélben ügyfélszolgálatunkat.

  • Mi a biztosíték arra, hogy a címzett pontosan azt kapja, amit rendeltem ?
    Az Ön választásának megfelelő küldemény képét és a termékleírását minden esetben továbbítjuk a kiszállítást végző üzletünknek, akik ez alapján készítik azt el. Esetleges készlethiány miatt néha azonban kisebb eltérések előfordulhatnak, de az esetben is törekszünk az Ön által választottal hasonló szín- és formavilágú küldemény összeállítására. Sürgős, illetve aznapi szállítások esetén sokszor csak a meglévő árukészletből tudnak dolgozni az üzleteink. Az itt felsoroltak miatti esetleges kényszerű eltérések a rendelt küldeménytől nem számítanak hibás teljesítésnek.

  • Mi a biztosíték, hogy Önök valóban teljesíteni is fogják a megrendelésem és úgy, ahogy kértem ?
    Erre a biztosítékunk az eddig rendben kiszállított több ezer virágküldeményünk, a visszatérő, állandó vevőink, a magyarországi szakmai élvonalba tartozó tagüzleteink minőségi, gyors, pontos és szakszerű munkája. Büszkék vagyunk arra, hogy működésünk teljes ideje alatt mindezidáig egyetlen megalapozottnak bizonyult panaszunk sem érkezett még a vevőinktől. Vásárlóink visszajelzései közül itt olvashat néhányat.

  • Rendelhetek-e kisebb küldeményt, mint a lapon feltüntetettek ?
    Igen, rendelhet, azonban felhívjuk figyelmét, hogy a minimális rendelési összeget ez esetben is meg kell fizetnie, melynek mértéke magyarországi küldemények esetén 10000 Forint, azaz 47 USD.
    Minden más országba szóló rendelés esetén ( a temetési koszorúk kivételével ) a minimális rendelési összegünk 35000 Forint, azaz 164 USD, a temetési koszorúk esetén pedig 70000 Forint, azaz 329 USD. Ezen összeghatárok alatt sajnos nem áll módunkban rendelést felvenni Öntől.

  • Mennyit kell fizetnem, ha csak egy szál rózsát szeretnék küldeni ?
    A fent említett minimális rendelési összeget.

  • Mennyi idővel kell legalább leadni a rendelésem a kért kiszállítás előtt ?
    Magyarországi kiszállítás esetén a tárgynapon legkésőbb 15 óráig hétköznap, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon 10 óráig. Más országba történő kiszállítás esetén 24 órával a kért kiszállítási idő előtt. Hangsúlyozzuk, hogy nem csak a rendelést kell leadnia ezen időig, hanem a fizetésének is be kell érkeznie addig.
    Szombati és vasárnapi kézbesítés esetén tanácsoljuk, hogy a rendelését lehetőleg előtte lévő pénteken 15 óráig adja le, mivel néhány szállítónk és virágüzletünk szombaton és vasárnap csak igény szerint dolgozik, más esetekben zárva tart. A hétvégi kiszállítást így csak akkor tudjuk Önnek garantálni, ha a rendelése legkésőbb pénteken beérkezik és pénzügyileg is rendezésre kerül.

  • Milyen módon és úton fizethetek Önöknek ?
    Mindenekelőtt felhívjuk szíves figyelmét, hogy a küldeményeinkért mindig előre kell fizetnie, sem a szállítóinknál a helyszínen, sem utólag fizetésre nincs lehetőség és az Ön címére sem megyünk el külön a pénzért. A rendelése feldolgozását az után kezdjük, amint az érte fizetett összeg hozzánk beérkezik.

    Magyarországi megrendelőink esetében leginkább a banki átutalást, vagy a bankpénztári befizetést javasoljuk. Az utóbbi céljára Magyarországon a Magyar Külkereskedelmi Bank és az OTP teljes fiókhálózata áll az Ön rendelkezésére, a fizetést bármely bankfiókban megteheti.
    Ha készpénzben kíván fizetni, arra is az itt említett két bank bármely pénztáránál banki időben van lehetősége. Fizethet továbbá bankkártyával is.

    Nem magyarországi megrendelőinknek javasoljuk a Paypal, vagy a Western Union általi pénzátutalást, vagy a bankkártyás (hitelkártyás) fizetési lehetőséget. Ezek mellett fizethet a részünkre banki átutalással is. Mindezekről teljes részletességgel a megrendelő lapunkon olvashat és ott kell kiválasztania a lap alján az Önnek legmegfelelőbb fizetési lehetőséget is.

    2006. szeptemberétől kínáljuk a közismert Paypal cég általi fizetési módot. A fizetést a rendelését visszaigazoló levelünkben megadott címre kell teljesítenie. További részletek a megrendelő lapunkon és a cég honlapján.

    Végül, de nem utolsósorban felhívjuk a figyelmét, hogy minden esetben olvassa el és pontosan kövesse a rendelését visszaigazoló levelünkben írtakat. Ha az ott leírt fizetési útmutatásainktól eltér, azokat nem tartja be, az abból eredő hátrányokért, Önt érő veszteségekért semminemű felelősséget nem vállalunk.

  • Lehet-e Önöknél bankkártyával fizetni ?
    Igen, e fizetési módot a közismert és népszerű Paypal által biztosítjuk vásárlóinknak. A bankkártyás fizetés bonyolításához önnek nem szükséges Paypal-tagsággal rendelkeznie, de célszerű, ha mégis van egy igazolt számlája, ami megkönnyíti a fizetési folyamatot. A kártyaelfogadás feltételeit a Paypal minden esetben maga szabályozza. A fizetés bonyolításához alapszintű angol nyelvtudás szükséges.

  • Elutasították a bankkártyám. Mit csináljak, hogy fizessek önöknek ?
    Amennyiben nem jár sikerrel, azaz a kártyáját bármilyen okra hivatkozva elutasítják, ne kísérletezzen tovább és ne erőltesse, hanem haladéktalanul lépjen kapcsolatba az ügyfélszolgálatunkkal. Ez esetben adunk Önnek bankszámlaszámot, ahova átutalással, vagy banki befizetéssel teljesíthet. Nem magyarországi vásárlóink számára ezen kívül rendelkezésre áll a Western Union általi fizetés is.

  • Biztonságos-e a bankkártyás fizetés az Önök honlapján ?
    Virágküldőnk a bankkártyás fizetések terén a közismert és elismert, sok más honlap által is használt és ajánlott Paypal révén SSL-szabványú titkosítással kezeli a fizetéskor megadásra kerülő bankkártyaadatokat. Vásárlóinknak csak annyi a dolga, hogy fizetés esetén, a rendelés aktiválása után az esedékes fizetendő összeget és a többi kért adatot a fizetőoldalon megadják.
    A Paypal maga határozza meg, hogy milyen típusú és mely országok bankjai által kiadott bankkártyákat fogadja el és melyeket nem, erre nekünk nincs ráhatásunk.
    A sikeres fizetést követően Ön kapni fog egy visszaigazolást, melyben a szolgáltató leírja, hogy az Ön bankkártyáját megterhelte az adott összeggel. Ha a bankkártyáját elutasítják, akkor erről Ön hibaüzenetet fog kapni.

    Csak azon kártyákkal van lehetőség az interneten fizetést kezdeményezni, amelyekre nézve azt a kibocsátó bank engedélyezi, mely ma már fennáll a legtöbb forgalomban lévő bankkártya esetében. Amennyiben a kártyája használható az ún. CnP ( Card not present - a kártya nincs jelen ) - típusú fizetésekhez, akkor az azt jelenti, hogy a száma a nemzetközi bankkártyaközpont adatállományában szerepel és emiatt Ön fizethet vele az interneten is.

    A Paypal alkalmazott biztonsági eljárásai megfelelnek a szigorú nemzetközi előírásoknak. A fizetés minden esetben biztonságos oldalon történik, azaz mi nem szerzünk tudomást az Ön bankkártyája adatairól.
    Az SSL a Secure Socket Layer elfogadott titkosítási eljárás rövidítése. A Paypal rendelkezik egy titkosító kulccsal, amellyel az adatokat kódolt formában továbbítják. Jelenleg az elektronikus kereskedelem kb. 90 %-ában ezt a titkosítási módot alkalmazzák. A vásárló által használt internetes böngésző program a bankkártyabirtokos adatait az elküldés előtt titkosítja, így azok kódolt formában jutnak el rendeltetési helyükre, ezáltal illetéktelen személyek számára nem értelmezhetők.

  • Szeretném más előtt titokban tartani a virágrendelésem. Tudnak segíteni ez ügyben ?
    Ha Ön nem szeretné, hogy a bankszámláján bárminemű nyoma legyen a rendelt virágküldeményért történő fizetésének, ez esetben javasoljuk a banki készpénzbefizetést, Magyarországon kívülről pedig a Western Union általi pénzküldést. Ezen esetekben mi természetesen nem látunk és nem hallunk semmit, az Ön rendelése harmadik személy előtt garantáltan titokban marad.
    Arra is van lehetőség, hogy a címzett előtt is titokban maradjon az Ön neve. Ekkor a megrendelőlapon jelölje be erre vonatkozó kérdésnél a nemleges választ.

  • Mely fizetési módszert javasolják nekem a leginkább, melyik számomra a legcélszerűbb ?
    Ez elsősorban az Ön tartózkodási helyétől és a kért szállítási határidőtől függ. Kérjük tekintse át az alábbi táblázatot.

    Az Ön tartózkodási helyeA kért szállítási határidőJavasolt fizetési mód
    MagyarországAzonnal, vagy 1-3 napon belülBanki átutalás, Paypal, Készpénz,
    Bankpénztári befizetés, Bankkártya
    3 napon túlBanki átutalás
    Más országokAzonnal, vagy 1-3 napon belülWestern Union, Paypal, Bankkártya
    3 napon túlWestern Union, Banki átutalás, Paypal

    Általánosságban javasoljuk, hogy ha van magyarországi bankszámlája, inkább átutalással fizessen, mert ha a bankkártyáját bármi okra hivatkozva elutasítják, vagy a bankkártyás fizetését vizsgálat alá vonják, az több napos szállítási késedelemmel, rosszabb esetben a szállítás meghiúsulásával járhat. Magyarországi bankátutalás esetén az átfutási idő 2-3 banki óra, a bankon belüli átutalás pedig munkaidőben azonnal megtörténik.

  • Van-e valamilyen árkedvezményük ?
    Napi virágajánlatként feltüntetett, zöld háttérrel rendelkező termékeinkből minden vásárlónk a kis méret megrendelése esetén 10 %, a közepes és nagy méret rendelése esetén 20 % árengedményben részesül az adott napon történő rendelés esetén.
    Minden megrendelőnk számára, akik a múltban már vásároltak virágküldeményeinkből, további 6 USD, azaz 1270 Forint hűségkedvezményt adunk.
    Ha az Ön rendelése tételenként eléri a 25560 Forint ( 120 USD ) összeget, ezen hűségkedvezményünk mértéke 10 USD, azaz 2130 Forint.
    Ha az Ön rendelése eléri tételenként a 42600 Forint ( 200 USD ) értéket is, ezen hűségkedvezményünk mértéke 20 USD, azaz 4260 Forint.
    Az itt említett kedvezményeink csak magyarországi kiszállítások esetén vehetők igénybe.

  • Korábban már vásároltam Önöktől virágot, de mégsem kaptam meg a fent említett hűségkedvezményt. Miért ?
    Ennek két oka lehet. Feltehetően nem arról a hálózati levélcímről adta le a rendelését, ahonnan az előzőt, vagy leiratkozott a virágrendelő vevőinknek fenntartott levelezőlistánkról, vagy mi húztuk ki Önt onnét, mert visszajött egy levél a kérdéses levélcíméről. A kedvezmény megadásához mindössze annyit kérünk Öntől, hogy maradjon e levelezőlistánk tagja, hogy újdonságainkról, akciós kedvezményeinkről alkalmanként értesíthessük. Amennyiben Ön arról leiratkozik, akkor sajnos a hűségkedvezményét is elveszíti. Ha a levélcíme megváltozott, vagy ha Ön szerint más oka van, hogy a programunk nem jelzi az Ön jogosultságát a hűségkedvezményünkre, kérjük panaszával keresse ügyfélszolgálatunkat.

  • Van-e valamilyen határidő a rendelésem leadásától számítva, amíg a fizetési kötelezettségemnek eleget kell tennem ?
    Igen, van. Készpénzes fizetés és magyarországi bankátutalás esetén 1 banki napig, Western Union esetén 1 napig, Magyarországon kívülről indított banki átutalás esetén 10 napig, bankkártyás (hitelkártyás) és Paypal általi fizetés esetén a leadástól számított 1 óra hosszáig várunk az összeg beérkezésére. Ha az itt írt időtartamok eredménytelenül telnek el, akkor rendelését tárgytalannak tekintjük és töröljük.

  • Számlát szerenék kérni a küldeményről. Ennek eljuttatása számomra hogy történik ?
    Kérjük ez esetben a rendelése kifizetésével egyidejűleg, de legkésőbb attól számított 24 órán belül a számla kiállításához szükséges adatokat írásban közölje részünkre. A számlát internetes levélmellékletként PDF-formátumban, vagy esetleg postai úton küldjük meg Önnek, a fizetése beérkeztét követően.

  • Mit jelentenek a méretek, hány szál virágból fog állni a küldeményem ?

    A méretbeli különbségeket szemléltetik az alábbi képek

    Kis méret
    Kicsi méret, egyszerű összeállítás, kevesebb virágból


    Közepes méret
    Közepes méret, igényesebb összeállítás, több virágból


    Nagy méret
    Nagy méret, igényes, látványos összeállítás, sok virágból és kísérőnövényből

    Mint a fenti képekből is látszik, a kérdésre nem tudunk és nem is lehet általános érvényű választ adni. A virágküldeményeinknél nem elsősorban a benne szereplő tételes darabszám a mérvadó, hanem a küldemény esztétikai értéke. Célunk minden esetben az, hogy a címzettnek nagyon tetsszen és meg legyen vele elégedve és természetesen Ön is. Afelől biztosíthatjuk Önt, hogy minden esetben az Ön által kifizetett összeggel arányban a lehető legszebb végeredmény elérésére törekszünk.
    Temetési koszorúk esetén a méret nem a koszorú átmérőjére értendő, hanem a beledolgozott anyagmennyiségre. A kis méretűnek megjelölt koszorúkhoz viszonylag kevés, a nagyméretűekhez pedig sok virágot használunk fel.

  • Vásárolhatok-e önöktől vágott virágot pontosan darabszám szerint ?
    Darabra pontosan meghatározott szálból összeállított csokor rendelése csak rózsaküldemények esetén lehetséges.

  • Vásárolhatok-e önöktől virágküldeményt pontos értékhatár szerint ?
    Értékhatár szerinti csokrot a leggyakoribb virágfajtákból rendelhet. Kérjük keresse a Virág gyorsrendelést a honlapunkon, ahol az értékhatár, a pénznem, a virágfajta és a szín megjelölésével máris leadhatja a rendelését.

  • Mely napokon és mely időpontokban vállalnak kézbesítést ?
    Magyarországon a hét minden napján szállítunk, ez alól egy kivétel van : január 1-e, újév napja. A kérhető kézbesítési időpont Magyarországon hétköznap 8 és 19 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 8 és 13 óra között lehet. Más országokban lévő partnereink hétvégére és ünnepnapokra általában nem vállalnak kézbesítést, de szombati kiszállítás sok esetben lehetséges.
    Magyarországon szombaton és munkaszüneti napokon 13 és este 21 óra között 5320 Forint ( 25 USD ) plusz díj ellenében vállalunk kiszállítást, előzetes egyeztetést követően. Szintén előzetes egyeztetést követően minden nap este 21 és reggel 8 óra közti időpontra éjjeli kézbesítés is kérhető, melynek szállítási különdíja 12780 Forint ( 60 USD ).
    Külön megállapodás alapján karácsony első és második napján ( december 25 és 26 ), a magyarországi állami ünnepnapokon ( március 15, október 23 és augusztus 20 ), valamint húsvétvasárnap és húsvéthétfőn is vállalunk kézbesítést, az utóbb említett szállítási különdíj megfizetése ellenében.

  • Vissza lehet-e mondani a rendelést, miután kifizettem ?
    Mivel a virágküldemény egy romlandó termék, amit csakis az Ön kedvéért egyedileg állítunk össze, emiatt visszamondás csak korlátozottan lehetséges. A kézbesítést megelőző 24 óráig a kifizetett összeg 50 %-át tudjuk visszautalni, azt követően pedig már semmit. Arra is van lehetőség, hogy egyeztetett feltételek alapján az Ön által kifizetett összeget egy későbbi rendelésébe számítsuk be. Amennyiben a teljesítés bizonyíthatóan a mi hibánkból hiúsulna meg, értelemszerűen a teljes összeget visszatérítjük Önnek.


Vásároljon legnépszerűbb virágküldeményeinkből !
Kattintson a képekre a részletekért !

Ha további kérdései lennének, keresse ügyfélszolgálatunkat  levélben , vagy telefonon a (36) 20-9883862 számon.